Aktuális hírek

GPS az ősidőkből

Kádár Annamária Mesepszichológia c. előadása


Pedig minden hivatalosnak és ünnepélyesnek indult: a Bolyais Szülők Egyesülete és a Szombathelyi Polgári Kulturális Alapítvány közös munkája eredményeképp létrehívott előadásra fegyelmezett, érdeklődő szülőkkel és pedagógusokkal telt meg a díszterem, s az alapítvány és az iskola nevében is tisztelettel köszöntötték a meghívott előadót.Ekkor még csak dr. Kádár Annamária tudta, hogy az itt ülők valójában egy stand up comedy részesei lesznek, hisz a pszichológus oly fokozott életörömmel és humorral bontotta ki előttünk ősi meséinknek ma is érvényes, életünk szakaszaira, fordulópontjaira, kudarcaira és újrakezdéseire rímelő stratégiáit, hogy aki csak egy kacagós-nevetős estére vágyott, az is elégedetten ment haza.

Ám ennél sokkal többről volt szó: a pszichológus személyes és másoktól gyűjtött hétköznapi történeteinek mindegyike a nehézségekkel való megküzdés lehetőségeire világított rá. Arra, hogy az életbátorságot gyermekeink szívébe nekünk, szülőknek kell beleplántálnunk az életkoruknak megfelelő, ráérősen elmondott, közös élményként megélt mesék és családtörténetek által.
S hogy bizony a gyermeknevelés első lépése a szülő önnevelése: vajon mi múltpozitív, mérsékelten jelenhedonista, célorientált módon éljük napjainkat, mint a népmesék hőse, a komfortzónájából útnak indulni képes, nehézségekkel újra meg újra megküzdő, a végcélt szem elől nem tévesztő, ám közben mégis segítőkészen a rászorulóknak is időt szentelő legkisebb fiú?
Ha kitartóan törekszünk erre, talán mi is megtölthetjük áldást nyújtó pogácsákkal gyermekeink tarisznyáját.

További képek a galériában

2024.04.30.
A 12. évfolyam osztályozó és nevelési értekezlete
2024.05.01.
Munkaszüneti nap
2024.05.02.
A felvételt hirdető középfokú iskolák megküldik a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a jelentkezőknek és az általános iskoláknak
2024.05.04. 11:00 -
Ballagás
2024.05.06.
Az írásbeli érettségi vizsgák kezdőnapja
2024.05.06. - 2024.05.08.
Belső szóbeli idegen nyelvi vizsga (9.a és 9.b)
2024.05.06.
Belső szóbeli magyar vizsga (7.a)
2024.05.06.
Belső írásbeli idegen nyelvi vizsga (8.a és 8.b)
2024.05.06. - 2024.05.08.
Élménynapok
2024.05.07.
Belső szóbeli magyar vizsga (7.b)