Aktuális hírek

Farsang 2020

Interaktív Színezők és a Versmondó Automata találkozása a díszteremben

Hetekkel az ötödikes évfolyamfarsang előtt még nagy volt a titkolózás a gyerekek között: nem árulták el egymásnak, ki milyen jelmezbe bújik majd azon az őrült pénteken. Aztán a jég olvadni kezdett, először a legjobb barát/nő, majd a második, a padtárs, a csapattárs…
Február 7-én már nem voltak titkok. A díszteremben körbevonuló gyerekek és tanáraik meg(ötlet)rohamozták a háromfős zsűrit, elmések, szépek, viccesek, vagányak, kedvesek voltak, így nehéz volt a döntés. Nem is áruljuk el, kik kapták a díjakat, válasszon mindenki magának kedvencet a Galéria képei közül.
A felvonulást közös játék (Kő, papír, olló, Lufitánc, Most mutasd meg!), táncblokk, az osztályteremben berendezett büfé kínálatának folyamatos dézsmálása követte, no meg az elhatározás, hogy hatodikban is beöltöznek majd, persze, hogy milyen jelmezbe, az most még titok…

Galéria

 

Az alsó tagozat farsangi mulatozása

Február 13-án délután a Bolyai tornacsarnokába vidám vendégsereg érkezett! Az Óperencián innen és túl vagy még azon is túl, ahol akurta farkú malac túr, útra keltek törpék és óriások, tündérek és hercegnők, szuperhősök és banditák, hogy nálunk mulassanak amíg a Nap le nem nyugszik. Meglepetés műsorral kedveskedett a 3.b és a 4.a osztály, megérdemelten nagy tapsot kaptak szuper produkciójukért. A farsangi jelmezesek felvonulása után közös tánc következett, majd az osztályokban folytatódott a dínom-dánom, eszem-iszom. Vidámságunkkal reméljük sikerült elűzni a telet, hiszen már nagyon várjuk a kertek alatt közeledő tavaszt!

Galéria

 

 

2024.03.28. - 2024.04.07.
Tavaszi szünet
2024.04.08. - 2024.04.10.
A tanulói adatlapok módosításának lehetősége az általános iskolában
2024.04.08.
A tavaszi szünet utáni első tanítási nap
2024.04.12.
Jelentkezés emelt szintű képzésre (fakultációra) - 10. évfolyam
2024.04.19.
A holokauszt áldozatainak emléknapja
2024.04.19.
Beiratkozás az 1. évfolyamra
2024.04.30.
A 12. évfolyam osztályozó és nevelési értekezlete
2024.05.01.
Munkaszüneti nap
2024.05.02.
A felvételt hirdető középfokú iskolák megküldik a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a jelentkezőknek és az általános iskoláknak
2024.05.04. 11:00 -
Ballagás