Németh Ábel Talentum-ösztöndíjban részesült
2026. 10. 15.
Bolyais diák a Richter Gedeon Nyrt. által díjazott középiskolások között
Örömmel osztjuk meg a hírt, amely szerint a Bolyai Gimnázium végzős évfolyamának kiválósága, Németh Ábel (12.c) elnyerte a Richter Gedeon Nyrt. által alapított Talentum-ösztöndíjat. Az elismerésben azok a középiskolás diákok részesülhetnek, akik a természettudományok terén kiemelkedő eredményeket értek el, tudásukkal és kitartásukkal példát mutatva nemzedéküknek.
A Talentum Alapítvány ösztöndíját ebben az évben országszerte összesen 21 tanuló vehette át, az ezzel járó anyagi támogatást pedig nemcsak az érettségi évében kapják a díjazottak, hanem elsőéves egyetemistaként is, amennyiben tanulmányaikat valamilyen természettudományos területen folytatják.
A Talentum-ösztöndíj ünnepélyes átadására október 14-én, Budapesten került sor, a kitüntetést Prof. Szántay Csaba, a Richter tudományos főtanácsadója adta át a középiskolák legeredményesebb tanulóinak.
Ábel Talentum-díjasként a Bolyai Gimnázium júniusban végzett öregdiákjának, Rőthy-Gruber Péternek a nyomdokaiba lépett, versenyeredményei között szerepel a biológia OKTV döntőjében szerzett 7., valamint az Oláh György országos középiskolai kémiaversenyen elért 3. helyezés.
Szeretettel gratulálunk Ábelnek és felkészítő tanárainak, Baranyai József és Szabó Bence Farkas tanár uraknak!

Fotó: Busák Attila