Aktuális hírek

Ballagás és tanévzáró ünnepség - másképp

„Mikor a Bolyai Iskola kivonul, a világ kivirul…”

 

Április végén, május elején „rendes” esetben végzőseink az utolsó csengőszó után végigvonulnak az iskola ismerős helyein, majd az udvaron folytatódik a ballagási ünnepség. Idén a rendkívüli körülmények miatt a tanévzáróval egy napon búcsúztak a 12. évfolyamos és a 8. c osztályos diákok, s útvonaluk is egészen másként alakult. Az iskola sarkánál vettek egy éles balkanyart, majd hamarosan a Haladás-stadionban sorakoztak fel a lelátón ülő szeretteik tapsviharától kísérve. A tribünön ülőket a várakozás alatt a búcsúzók bolyais életképeit bemutató videók szórakoztatták.

Papp Tibor igazgató úr humorral fűszerezett, személyes hangvételű beszédében az egyes osztályok stílusjegyeit, emblematikus diákjait, emlékezetes élményeit emelte ki, hangsúlyozva a bolyais pedagógusok és szülők szerepét az eredményekben. Az országos versenyek győztesei és helyezettjei elismerése mellett 12. évfolyamos osztályok legsikeresebb és egyben a közösség által példaképnek tekintett egy-egy tagja Bolyai Érmet kapott. Volt közöttük országos matematikaverseny győztese, diákvezér és reneszánsz lelkületű mérnökjelölt. A búcsúz(tat)ó beszédek közül a végzősökét az aktuális élmények határozták meg (pandémia, távoktatás, a közösségi programok hiánya), a 11. évfolyamosoké pedig nosztalgikus visszatekintés volt a  megvalósult baráti együttlétekre (táborok, gólyaavató,  Bolyai Night, diákbál).

A műsort a leköszönő osztályfőnökök és legendás, kitüntetett tanárok köszöntése zárta, végül elhangzott a várva várt igazgatói mondat:

„A 2020-2021-es tanévet lezárom!” Az aréna hangszóróiból pedig ezúttal nem a jól ismert Hali-induló, hanem a most legnépszerűbb sláger, a „Vakáció-ó-ó” hangzott fel.

 

Az eseményről készült tudósítások megtekinthetők itt:

https://www.nyugat.hu/cikk/rendhagyo_tanevzaro_haladas_sportkomplexum_bolyai_2021

https://www.frisss.hu/aktualis/a-hali-stadionban-zarta-a-tanevet-a-szombathelyi-bolyai-kepgaleriaval

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/vege-a-tanitasnak-kitort-a-vakacio-elballagtak-a-vegzos-diakok-vas-megyeben-5027570/

 

Fotók a Galériában láthatók.

 

2024.05.06. - 2024.05.08.
Belső szóbeli idegen nyelvi vizsga (9.a és 9.b)
2024.05.06. - 2024.05.08.
Élménynapok
2024.05.13. 17:00 - 19:00
Fogadóóra (1-4 évfolyam személyes, 5-11. évfolyam online)
2024.05.16. - 2024.05.20.
A tantestület erdélyi kirándulása
2024.05.16. - 2024.05.17.
Igazgatói szünet
2024.05.20.
Pünkösd hétfő, munkaszüneti nap
2024.05.22.
Szülői értekezlet a leendő 1. évfolyamos osztályoknak
2024.05.24. - 2024.05.26.
A 7. a-b-c osztályok felvidéki kirándulása (Határtalanul! program)
2024.05.24.
Gyermeknap (1-4. évfolyam)
2024.05.24. 14:00 -
Családi nap