(Ünnepi műsor és előadás a Bolyai Gimnáziumban)

1849 dermesztő őszét, az aradiak végóráit megidéző kilencedikesek.
Lahner György vonásait újrateremtő képzőművész.
A hetedikként kivégzett vezérőrnagy utolsó éjjelére rezonáló fúvós kvartett.

Történetek, képek, érzelmek.

Csorba László történész ünnepi beszédében ezen összetevők egymást erősítő hármasában fogalmazta meg a mítoszteremtő történelmi emlékezet mibenlétét. A Bolyai Gimnázium és a Művészeti Szakgimnázium közössége immár kilencedik alkalommal rótta le együtt tiszteletét a szabadságharc Aradon kivégzett vértanúinak emlékfala előtt. A fal esztendőről esztendőre teljesebbé válik, idén Bolfán Bálint (tanára Somogyi Tamás) alkotásával, a születésnapján kivégzett mártír, Lahner György arcvonásait felidéző arcképpel.
A sok munkával teremtett, méltósággal megélt ünnepi műsor befejezéseképp Csorba László tanár úr, az 1848/49-es szabadságharc emlékhelyeinek kutatója, valamint Rápli Róbert és Papp Tibor igazgató urak leleplezték a domborművet, s a diákok koszorút, virágokat helyeztek el az emlékfal tövében.

(Az ünnepi műsor elkészítésében és előadásában részt vettek a 9.c osztály tanulói és felkészítő tanáraik: Auer Péter, Csóka Tibor, Eredics Milán, Sélley Gábor, valamint a művészeti középiskola zenészei.)

A megemlékezés előtti órában Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum egykori főigazgatója előadást tartott az iskola dísztermében „Szabadság, egyenlőség, nemzetiség – és a magyar Golgota” címmel. Ha a résztvevők némelyike addig esetleg csupán tananyagként tekintett az 1848/49-es szabadságharc szereplőire és eseményeire, 60 perc múltán bizonyosan lelkesebbé vált. A tanár úr humorral fűszerezett dinamikus humanizmusa egyre több tekintetet szabadított ki a mobiltelefonok képernyőjének rabigájából. Az érettségi tételek hívószavaiként ismert Görgey Artúr, Kossuth Lajos, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő élő, anekdotikus személyekké váltak előttünk – ekkorra már megválaszolhatóvá vált az előadás elején feltett kérdés is: igen, valóban csúnya dolog volt halálra szurkálni Julius Caesart, vajon miért nem ejtünk mégsem könnyet érte? S miért szorul el a szívünk, amikor Dessewffy holttestének elfűrészeléséről esik a szó?
Pszichológiai alapvetés, hogy a saját „csapata” tagjainak irányában mindenki pozitív, míg a körön kívül esők felé negatív módon elfogult. Előbbiekről a jót, utóbbiakról a rosszat hisszük el könnyebben. S máris a nacionalizmus-patriotizmus szópár értelmezéséhez értünk. Hiszen a reformkorban is ez történt: egyazon hazán belül több nemzet próbált érvényesülni – máig ható konfliktusként egymást dehumanizálva, a csoportkohéziót nem egy közös cél elérése érdekében, hanem valami, valakik ellen felhasználva. (Az értelmes párbeszédre egy példát kiemelve azért tanár úr megemlített egy – a szabadságharc bukása miatt nem érvényesített, de a kiegyezés utáni időszakban felelevenített – elvet, mely az 1849 nyarán megfogalmazott szegedi nemzetiségi törvényben öltött formát, s „a nemzetiségek és népiségek szabad kifejlődését” tűzte ki célul.)
Az előadó végül a Zala György alkotta aradi emlékmű felavatásáról, későbbi hányattatásairól, jelenbéli megtűrtségéről-elfogadottságáról osztotta meg gondolatait; zárásképp Petőfi szavaival biztatta az ifjúságot nemzetünk nagyjaira való emlékezésre, elkötelezettségüket megerősítendő: „Hol sírjaink domborulnak, / Unokáink leborulnak, / És áldó imádság mellett / Mondják el szent neveinket.”

Galéria

Czika László 1989 c. fotókiállítása a Bolyai Gimnáziumban

Vége van, elvtársak – hirdeti az a rendszerváltó plakát, amelyen az emblematikus, kopasz, hájas tarkó fogadja a Bolyai Galériába érkezőket. Fölötte és mellette a galéria első szintje Lenin alakját és Nagy Imre újratemetését idézi meg; a végbúcsú nemcsak a megszálló Vörös Hadsereg plecsnikkel teleaggatott főtisztjeinek és szolgasorban tartott sorkatonáiknak szólt, hanem a forradalmat leverő szovjethatalmat kiszolgáló hazai apparatcsikoknak is.

A kort megidéző Vas Népe-oldalakon örkényi abszurditással jelennek meg egymás mellett az az évi aratást magas terméshozamúnak megítélő paneltudósítás és Németh Miklós miniszterelnök „biztató” szavai: a Szovjetunió – ezúttal – nem avatkozik be a magyar belpolitikába, s nem fordul tankokkal reformokat követelő nemzetünk ellen.

Tankokkal, amelyek közül jó néhány a szombathelyi orosz laktanyában védte a békét – egy idegen ország területén, éles töltényekkel, annak polgárai ellen.

Czika László fotóművész a szigorúan őrzött objektumban az MTI tudósítójaként készíthette el a hadosztály rég várt elhurcolkodását megörökítő, forrásértékű fényképeket. Azokat, amelyek – figyelvén a meg-megálló, eltűnődő, megborzongó nézelődőket – a rendszerváltás éveit átélt korosztályokból sokrétű érzelmeket váltanak ki. A közös nevező talán az a felismerés, hogy a brutális világhatalom nem csak a legyőzött oldalon szedte áldozatait. A szpáhimentalitás nyomán lepusztult egykor szépséges épületegyüttes, a kopott ládák és limlomok között gubbasztó szoldat, a tankjával szinte eggyé váló, bevonultatása előtt nemhogy Szombathelyt, de Magyarországot, sőt Európát hírből sem ismerő távol-keleti kiskatona üres tekintete egyaránt a diktatúra antihumanizmusát jelenítik meg.

A kiállítást – amelyre október 11-ig minden érdeklődőt várnak a szervezők – Kelemen Zoltán színművész saját emlékeiből fogant, képteremtő beszéde nyitotta meg, a múltidézéshez a díszteremben dr. Vigh Kálmán tanár úr és Czika László is csatlakozott.

Galéria

DISC személyiségtipológia és tehetséggondozás

Folytatva a délelőtt, a 9. évfolyam tanulóival megkezdett munkát Pongor Orsolya tanácsadó és Hollósi Szabolcs tréner immár a dolog nehezebbik részéhez fogott: előadásukban a díszterembe gyűlt, főként felnőtt közönség számára igyekeztek megvilágítani a DISC program mibenlétét és személyközi kapcsolatokban való használhatóságát.
Lélekbúvár elődei rendszereit egymásra vetítve W. M. Marston amerikai pszichológus dolgozta ki azt a sémát, mely az embereket legkönnyebben felismerhető, ún. elsődleges viselkedési stílusukból következtetéseket levonva jellemzi.
A DISC mozaikszó a dominancia, befolyásolás, kitartás, szabálykövetés angol megfelelőinek rövidítéséből áll össze: e viselkedési módok, valamint személyiségünk extra- vagy introvertáltsága, s annak mértéke, hogy feladat- vagy inkább kapcsolatorientált módon nyilvánulunk-e meg, nos ez a színes paletta határozza meg meglehetősen pontosan a külvilág ingereire adott válaszainkat. És tényleg színes: a négy stílust különböző színekkel párosítva helyezhetjük el magunkat (és a többieket) a rendszerben.
Elgondolkodtató, épp ezért izgalmas felismerés, hogy a domináns Piros, a befolyásoló Sárga, a kitartó Zöld és a szabálykövető Kék nem jobb vagy rosszabb bármelyik háromnál – már csak azért sem, mert a vegytiszta színek ritkák. Benned is, bennem is megtalálható mind a négy faktor, csakhogy más-más arányban.
A kiindulópont itt is az önismeret. S ha önmagad megismerésében mind beljebb jutottál, igyekezz feltérképezni a veled kapcsolatba kerülők viselkedési mechanizmusait, s próbáld partnered várható reakcióihoz rugalmasan alkalmazkodva úgy irányítani a kommunikációs helyzetet, hogy minél eredményesebben tudjatok együttműködni.
Ez így nagyon üzletszagú ugye?
No igen, hiszen a módszer az üzleti világ szereplőire lett kidolgozva. Csakhogy az évtizedek folyamán kiderült, hogy ez a hatékony modell megállja a helyét a csapatépítésben, a generációk közötti, a tanár-diák, és a párkapcsolatokban is, hiszen egyfelől kimondja, hogy a jól működő csapatban minden személyiségtípus egyforma értéket képvisel, másfelől fejleszti a toleranciát, és ennek gyakorlásához eszközt is biztosít.
Az előadók felvillantották a módszer tehetséggondozásban és pályaválasztási tanácsadásban megnyilvánuló lehetőségeit is, így az ismertető végeztével mindenkiben tovább dolgozhattak az elhangzottak akár diákként, akár pedagógusként, akár szülőként voltak jelen.
(Az előadás megszervezése Hajnák Zsuzsanna tanárnőnek és a Bolyais Szülök Egyesülete képviseletében Kissné Tuba Mónikának köszönhető.)

Galéria            Az előadás prezentációja

(Családi nap a Bolyaiban)

Valójában csak az első osztályosok és a más iskolából idén bolyaissá váló nagyobbak lepődtek meg azon a kavalkádon, ami szeptember 20-án, délután fogadta őket az iskola udvarán, hiszen idén negyedik alkalommal szervezte meg a Bolyais Szülők Egyesülete a várva várt Családi napot.
A déli oldalon található osztálytermekben a 6. órát tartó tanerőknek egy épülő óriás trambulin látványával kellett megharcolniuk a diákok érdeklődéséért, s fél háromra helyükre kerültek az ügyességi feladatokat kínáló hétpróbás állomások, a csillámtetkósziget, a csúszdás légvárak, az élőcsocsó-pálya, a célbadobó táblák, a biliárdpálya is.
Ekkor zúdult az udvarra az alsósok serege a tornateremből, ahol addig a hazai ranglistavezető, a villámkezű Molnár Liza (5.a) mutatott be szemkápráztató labdaparádét edzője, Vaida Florian közreműködésével.
A közös zenés bemelegítés után – melyre a testnevelők az idei tanévtől keddenként és csütörtökönként az udvari nagyszünetben is lehetőséget biztosítanak – a gyerekek a játékszerek, míg a szülők a vásárlási lehetőséggel, információkkal kecsegtető Zöldsziget és az árnyas fák alá kihelyezett „beszélgetőpadok” felé vették az irányt.
Az iskola rekortánnal ízületbaráttá tett kosárpályáját előbb az Energy Dance Team táncosai, majd a tanár-szülő-diák kosármeccsek résztvevői tesztelték.
Idén is hatalmas érdeklődés kísérte a kutyás bemutatót, mindenkit lenyűgözött a gazdik és hű társuk közötti szoros kapcsolat, az ebek szépsége, eltántoríthatatlan fegyelmezettsége. Ez utóbbinak az a „csibész” örülhetett a legjobban, akinek – védőruházattal ellátott – karjait két oldalról tépte-cibálta, majd engedte el egy erre utasított kutyapár.
Az alapos szervezés, a biztonságos eszközök és a kellemes idő hármasának köszönhetően ezen a délutánon egyedül a Vöröskereszt-ügyeletet ellátó kislányok elégedetlenkedtek: „Sehol egy sérülés, még csak el sem ájult senki!” – panaszkodtak viccesen. A szervezők nevében kívánjuk, hogy ők jövőre is munka nélkül maradjanak.

Galéria

Milyen izgalmas lett volna, ha 2019. szeptember 1-jén egy drónt reptettek volna a tanulóifjúság feje fölé a tanévnyitó ünnepségen, amely nemcsak hang-és képrögzítésre, de gondolatolvasásra is alkalmas!

Mert lássuk be: múlhatatlanul szükséges ünnepélyes keretbe rendezni sokéves hagyományainkat, melyek nélkül egybeolvadnának hétköznapjaink.
Elcsöndesít közösen énekelt Himnuszunk emelkedettsége, s mindig megható és mulatságos megélni a bevonuló elsős-tizenkettedikes párok tagjai számára az „én is voltam ilyen kicsi?’ – „én is leszek ilyen nagy?” rácsodálkozását.
„Utolérem a bátyámat” – biztatta magát a verssel egy szöszke virágszál, majd mondandóját befejezve odabújt mellette álló, nagy és erős, harmadikos testvéréhez.
Az öregdiákok egy-egy Igazi Felnőtt alakjában megjelenő, a Bolyai múltját és jövőjét jelképező szónoka pedig a biztató bizonyosságot mutatja meg: van értelme a sokéves, fáradságos tanulásnak – még ha ez az iskolaévek idején nem is mindig hihető.
Igazgató úr a magas hőmérséklethez és a relatív páratartalomhoz alkalmazkodva rövid beszédben tájékoztatta a jelenlévőket a nyári szünetben elvégzett és az új tanévben tervezett beruházásokról, bemutatta a tantestület újonnan érkezett tagjait, üdvözölte az elsős picinyeket, végül hivatalosan megnyitotta a 2019/20-as tanévet.
…
Ugyanakkor azt is tudnunk kell, hogy a látható-hallható valósággal párhuzamosan az iskolaudvaron egy másik évnyitó is zajlott. S ha az a drón éppen arra jár, a felhő(k)be mentette volna az elmúlt nyárnak ezernyi diákszívben cikázó színes, gazdag, boldog, sírós, meghökkentő, hihetetlen, szerelmes, várva várt és alig remélt élményeit.

A tanévnyitó műsorban hallhattuk:
Papp Tibor igazgató urat
Dr. Horváth Mihályt, a Bolyai Gyakorló Öregdiákok Körének titkárát
Szabó Dorka Panna 1.b osztályos leánykát
Szalai Bence 12.a osztályos fiatalembert

Galéria