Mindennapos testnevelés

Mindennapos testnevelés

Tájékoztató a mindennapos testnevelés bevezetéséről

 

A 2024. évi XXV. törvény 34. §-a módosította nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 27. (11) bekezdését. A módosítás a mindennapos testnevelés két órájának való kiváltását érinti az alábbiak szerint:

„Az iskola a nappali rendszerű iskolai oktatásban, azokban az osztályokban és azokon a tanítási napokon, amelyeken közismereti oktatás is folyik, megszervezi a mindennapos testnevelést legalább napi egy testnevelésóra keretében, amelyből legfeljebb heti két óra váltható ki a sportról szóló törvény szerinti igazolt sportolói jogviszonyban álló versenyző tanuló kérelme alapján — versenyengedély birtokában — a sportszervezet keretei között szervezett edzéslátogatás igazolásával, amennyiben a testnevelésórát közismereti tanóra nem előzi meg, vagy nem követi.”

Amennyiben a diák igazolt sportolói jogviszonyban álló versenyző, a legfeljebb heti két tanóra kiváltását a rendelet által meghatározott edzéslátogatás igazolásával, a Kérelem a mindennapos testnevelésben érintett tanulók legfeljebb heti két testnevelés tanórájának kiváltására című formanyomtatvány  kitöltésével és aláírt példányának benyújtásával kérelmezheti.

A dokumentumot a tanuló a testnevelő tanárának nyújtsa be 2025. szeptember 5-ig (péntekig).

A kérelemhez benyújtott adatokban történő változás esetén 8 napon belül, írásban tájékoztatni kell az iskolát.

Az igazolt sportolói jogviszonnyal nem rendelkező tanulók a  mindennapos testnevelés heti két óráját az intézmény által biztosított tanórai keretben teljesítik.

2026.02.07. 10:00 -
Tájékoztató nap a 12 évfolyamos iskola első osztályáról
2026.02.09.
A játékos iskolaérettségi foglalkozások kezdőnapja
2026.02.13.
Bolyai diákbál a 10. évfolyam szervezésében
2026.02.15.
Az érettségire és a felsőfokú felvételire jelentkezés határideje
2026.02.21.
Szülői-Nevelői Bál
2026.02.25.
Megemlékezés a kommunista diktatúrák áldozatairól
2026.02.26.
Diáknap
2026.03.02. - 2026.03.06.
PÉNZ7 témahét
2026.03.10. - 2026.03.11.
Szóbeli elbeszélgetés a négy évfolyamos gimnáziumba jelentkezőknek biológiából és történelemből
2026.03.13. 10:30 -
Március 15-i iskolai ünnepély