Aktuális hírek

Ballagás 2023

"Mi az ifjúsági regények titka?"

Ideális időjárási körülmények között szólalt meg május 6-án 11 órakor iskolánkban a csengőszó, mely ezúttal nem a 4. óra kezdetét, hanem középiskolai tanulmányaik végét, s a ballagási ceremónia nyitányát jelezte a végzősök számára.
A ballagók hagyományos pelerinjükben még egyszer meglátogatták  bolyais életük színtereit, fejet hajtottak a 19. századi géniusz szobra előtt, majd rendben felsorakoztak a díszudvaron rájuk várakozó iskolatársak, tanárok, családtagok, ismerősök előtt.
Papp Tibor igazgató úr beszédében a múlt és jelen összeéréséről szólt - a Bolyaiban töltött évek, kalandok, humoros pillanatok mind formálták az egyéneket, kik végül közösséggé forrtak össze. "A múltatok létezik, de a jövőt innentől nektek kell formálnotok" - hangzott az első jótanács, biztatva az ünnepelteket, hogy bátran feszegessék képességük határait. A másik útravaló a múlt, a szülők, tanárok és az alma mater iránti tisztelet fontosságára figyelmeztetett. A beszédet követően iskolánk vezetője átadta a Bolyai-érmeket (Németh Sára 12. a, Andor Sára 12. b, Sobko Diana 12. c).
Tamás Flóra (11. c) gyönyörű éneke és Tölgyesi Ákos (11. c) beszéde között a végzősök nevében búcsúzó diákok ezúttal újszerű formát választottak: egy közös gondolatot kiválasztva ("Mi az ifjúsági regények titka?") idézték fel négy vagy nyolc évnyi "kalandtúrájukat", melynek  a befejezése úgy tűnik, happy end lett. Főhőseinknek ez azt jelenti, hogy aki bolyais volt, az mindig bolyais marad!

Galéria

2025.05.12. - 2025.05.13.
Kompetenciamérés a 8. évfolyamon
2025.05.14. - 2025.05.16.
Kompetenciamérés pótnap
2025.05.16. - 2025.05.18.
Felvidéki kirándulás (Határtalanul! program, 7.a, 7.b, 7.c)
2025.05.17.
Kompetenciamérés a 8. és 9. évfolyamon
2025.05.17.
Munkanap (áthelyezés május 2-ről, pénteki órarend)
2025.05.19.
Kompetenciamérés a 9. évfolyamon
2025.05.20.
Kompetenciamérés az 5. és 9. évfolyamon
2025.05.21.
Kompetenciamérés az 5. évfolyamon
2025.05.21. - 2025.05.23.
Kompetenciamérés pótnap
2025.05.22.
Előkészítő szülői értekezlet a leendő 1. évfolyamnak