A Bolyai Gimnázium ballagási ünnepsége, 2018. május 5.
Orgonaillat, Gaudeamus igitur, ezen a melegedőn szoktuk megírni a leckét, te jó ég, soha többé nem írok matek házit, Ó, gondolj, gondolj néha rám, a sors bármerre hajt, lehetséges, hogy tényleg vége?, holnap mindenesetre átnézem József Attilát meg Szabó Lőrincet, hátha… Elbúcsúzunk, holnap már távol vagyunk, húsz év múlva, lehet, hogy találkozunk, itt, a tornaterem előtti folyosón ment ki a bokám, mentővel vittek az ügyeletre, Isten veletek, cimborák, tovább, tovább, ebben a teremben írtam az OKTV-t, kicsit szédülök, ezek a kicsik de cukik, ahogy szórják ránk a virágszirmokat! Mennyi mindent kaptam, mennyi mindent hagyok itt!
Kiértünk a fényre. Hunyorgok; most nem volna illő feltolni a napszemcsit. Majdnem mindenki eljött, akit vártam. Jó kedvvel, bőséggel… Igazgató úr Teréz anya szavaival biztat: „Az élet álom. Tedd valósággá!” „Az élet játék. Játszd!” De közel állok hozzá, látom, sőt érzem, hogy meghatódott. Ő is félt minket.
Még jó, hogy Lili előrámol egy-két vicces sztorit a múltból.
Mondom néktek: mi mindig búcsuzunk. Rektorhelyettes úr az alma mater Életre felvértező szellemiségét dicséri, s kimondja, hogy az ország egyik legjobb gimnáziumában tanultam. Ez tény, de merre és milyen a tovább? Mint egykor Atlantisz, úgy süllyed alattam gyermekkorom, a védett, a kiszámítható, az enyém! Mit tudhat erről egy 11-es? De úgy tűnik, mégiscsak megsejtett valami hullámvasút-érzéseimből: „Nem rágódni; cselekedni kell” ! Ez jó, ezt megpróbálom mantrázni, amikor majd egész éjjel, amikor izgulva, amikor boldogan, amikor egyedül, amikor elégedetten, amikor… Csodálatosan énekel ez a lány, egyszerre igaz és szép: Ma valakinek hinnie kell, hogy szebb lesz majd az a sors, amit egyedül írt, és az indulásról szólt.
Indulunk mindjárt mi is, de most jön a csúcspont, átadják a Bolyai-érmet: srácok, ez itt most nem az ötszázadik tanulmányi versenyetek eredményhirdetése, ez az első felnőtt-elismerés, ahol nemcsak az számít, amit elértetek, hanem az is, hogy van szíve az útnak, amelyen jártok.
„Az élet szeretet. Add át magad!” „Az élet egyetlen. Ezért vedd komolyan!”
Az ünnepségen elhangzott:
Papp Tibor igazgató úr beszéde
Németh István rektorhelyettes úr beszéde
Süle Dóra (11. c) vers – Reményik Sándor: Mi mindig búcsuzunk
Fodor Lili (12. a) beszéde a végzősök nevében
Fűzfa Balázs (11. a) beszéde a 11-esek nevében
Gál Boglárka (12. c) ének – Kontor Tamás: Ma valakinek hinnie kell
Moderátor: Prikazovics Júlia (11.c)
Bolyai-érem: Schmall Róbert (12. a), Pataki Júlia (12. b), Egresits Emma (12.c)
Czika László fotói megtekinthetők a Galériában.
