(Bolyais szalagavató, 2020.)
A meghívott vendégek csak ámultak. Amikor beléptek a Bolyai elegánsan díszített aulájába, még azt hitték, hogy egy rutineljárás részesei lesznek: tanári beszédek, versek, szalagtűzés, egy kis humoros műsor, vacsora és elegáns össztánc. Ám ahogy a végzős osztályok bevonulása után felhangzottak az osztályfőnökök nevében búcsúzó Baranyai József megindító, érzékeny mondatai, mindannyian ráébredtek, hogy valójában nem az iskola tornatermében, hanem egy érzelmi hullámvasúton ülnek, ahonnan 3 órán keresztül nincs kiszállás. Becsatolták hát a biztonsági öveket, s kezdetét vette az önfeledt, közös utazás.
A szalagavatók történetében először Babós Csaba feszültségoldó unikumként „ünnepélyes vidámsággal”, édesapai minőségében szólt a jelenlévőkhöz, felelevenítve a gyermekek számtalan iskolai emlékét. Nagy tetszést kiváltó beszédének végszava alighanem az idei tavasz jelmondata lesz: Kisfiam, tudod! Sapka, sál, szalag…
S tényleg, már a szalagtűzés percei következtek: egy kézszorításba, mosolyba, pusziba sűrítve négy, nyolc esztendő viharait és csendjeit.
Majd az intelligencia 8 gardneri kategóriáját felmutatva megkezdődött a három osztály hónapok óta próbált diákshow-ja: disznóvágás visszafelé, vérfagyasztó maori haka, szellemesen pimasz (érettségi előtt állván kifejezetten bátor!) tanárfricskák, konyhafőnök-vetélkedő, videók, csíksomlyói esőtánc, Dancing Queen, igazolatlan hiányzások, időkapszula, közös éneklés, könnyek, köszönet, ajándékok; a hullámvasút lelassított és megállt – hogy tud ennyi ember moccanatlan csenddé válni? –, s a kétezer éves üzenettel együtt célba ért:
„Most megmarad a hit, remény, szeretet, ez a három.
De köztük a legnagyobb a szeretet.”
