…amikor nincsenek szavak…
Ez a pillanat AZ a pillanat! Elment valaki közülünk! Gyermekei a szerető és gondoskodó apától búcsúznak, szülei a legdrágább gyermektől, párja a kedvestől, de van, aki az irodalomtörténésztől, van ki a kritikustól, a szerkesztőtől és…
Mi, a Bolyai közössége azokkal a diákokkal együtt emlékezünk rá, akiket a rá jellemző eleganciával tanított meg az irodalom szeretetére. Még néhány hónapja is megkereste egy öregdiák, csak úgy, mert Ő volt a Bokányi! És mert jó volt beszélgetni vele, jó volt bölcs mondásait hallgatni. Minden bolyais tudja, hogy tanítás közben állt, lábát egy széken pihentette és a gyűrűjét forgatta az ujján, s mindeközben tudását, műveltségét úgy osztotta szét, hogy szerény maradt. Búcsúznak tőle a tanítványok, egy-egy közös fényképpel, egy-egy idézettel. Búcsúznak az egykori kollégák, köztük barátok dr. Bokányi Pétertől, az EMBERTŐL. A kedves, mosolygós, jóhumorú, kellemes beszélgetőtárstól, akivel jó volt elhelyezni egy-egy irodalmi alkotást a történelembe, akivel jó volt egy osztálykirándulást megszervezni, vagy akivel élvezetes volt egy külföldi tanulmányút.
Nehéz kimondani az utolsó szót, talán e sorok segítenek:
„Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.
Futók között titokzatos megállók.
A mély sötét vízekbe néma, lassú
hálók.
Képek,
már megmeredtek és örökre
szépek."
Drága Péter!
Emlékedet megőrizzük! Isten veled!
A Bolyai közössége
![]() |
![]() |