…amikor nincsenek szavak…

Ez a pillanat AZ a pillanat! Elment valaki közülünk! Gyermekei a szerető és gondoskodó apától búcsúznak, szülei a legdrágább gyermektől, párja a kedvestől, de van, aki az irodalomtörténésztől, van ki a kritikustól, a szerkesztőtől és…

Mi, a Bolyai közössége azokkal a diákokkal együtt emlékezünk rá, akiket a rá jellemző eleganciával tanított meg az irodalom szeretetére. Még néhány hónapja is megkereste egy öregdiák, csak úgy, mert Ő volt a Bokányi! És mert jó volt beszélgetni vele, jó volt bölcs mondásait hallgatni. Minden bolyais tudja, hogy tanítás közben állt, lábát egy széken pihentette és a gyűrűjét forgatta az ujján, s mindeközben tudását, műveltségét úgy osztotta szét, hogy szerény maradt. Búcsúznak tőle a tanítványok, egy-egy közös fényképpel, egy-egy idézettel. Búcsúznak az egykori kollégák, köztük barátok dr. Bokányi Pétertől, az EMBERTŐL. A kedves, mosolygós, jóhumorú, kellemes  beszélgetőtárstól, akivel jó volt elhelyezni egy-egy irodalmi alkotást a történelembe, akivel jó volt egy osztálykirándulást megszervezni, vagy akivel élvezetes volt egy külföldi tanulmányút.

Nehéz kimondani az utolsó szót, talán e sorok segítenek:

 „Volt emberek.

Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.

Nem téve semmit, nem akarva semmit,

hatnak tovább.

Futók között titokzatos megállók.

A mély sötét vízekbe néma, lassú

hálók.

Képek,

már megmeredtek és örökre

szépek."

Drága Péter!

Emlékedet megőrizzük! Isten veled!

A Bolyai közössége