Aktuális hírek

A tudós derűje - Nobel-díjas kutató a Bolyaiban

Március 26-án, a vasárnap reggeli időponthoz képest szokatlan nagy tömeg gyülekezett iskolánk dísztermében. Mindannyian Bruce Alan Beutler amerikai Nobel-díjas tudósra voltak kíváncsiak, aki a Nemzeti Tudósképző Akadémia szervezésében látogatott el a Bolyaiba.
Az immunológus és genetikus kutató először a természettudományi laborokban iskolánk diákjaival találkozott, akik  lelkesen mutatták be és magyarázták angolul kísérleteiket. Beutler úr közvetlenül, humorral szólt diákjainkhoz,  biztatta őket a kitartó munkára és higgyenek abban, hogy későbbi tevékenységük pozitívan hat majd az őket körülvevő világra.
A laborlátogatást követően vendégünk a díszteremben tartott előadást, ahol felelevenítette életpályáját, kutatási tevékenységének időnkénti vargabetűit. Biztatta a helyiséget megtöltő fiatalokat, hogy ne adják fel a látszólag reménytelen kutatási eredmények esetén sem terveiket, pozitívan, optimistán közelítsenek a világ jelenségeihez. A résztvevőktől záporozó kérdésekre is megfontolt, tanulságos válaszokat adott a mindvégig mosolygós kutató. A hallgatóság dübörgő tapssal köszönte meg a kivételes élményt. Mindenkire nagy hatást gyakorolt a tudós személyisége, derűje, diákjainknak pedig vélhetően új impulzust adott a személyes találkozás páratlan élménye. Egy tucatnyian közülük délben már Baranyai József és Szabó Bence Farkas tanár urak vezetésével Szegedre indultak a Nemzeti Tudósképző Akadémia konferenciájára, ahol újabb muníciót kaphatnak majd a Nobel-díjas előadótól.
 
 
 
2023.06.02. - 2023.06.04.
Osztálykirándulások
2023.06.05.
A Nemzeti Összetartozás Napja
2023.06.06.
Osztályozó és nevelési értekezlet (1-4. évf.)
2023.06.07. - 2023.06.10.
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
2023.06.07.
Osztályozó és nevelési értekezlet (5-7. évf.)
2023.06.08.
Osztályozó és nevelési értekezlet (8-11. évf.)
2023.06.12. - 2023.06.14.
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák
2023.06.14.
Élménynap (Sport- és egészségnap)
2023.06.15.
Dicséretek átadása, Tehetségbankett
2023.06.16.
Utolsó tanítási nap, 8.c osztály tanulóinak búcsúztatója, tanévzáró ünnepély